Goránt követed?

Egy zsenipalánta napjai

Álom-óvodából rémálom

2017. március 15. 10:24 - Henkor

 

Rég nem írtam.Azt is mondhatnám, hogy sokat gondolkodtam ezen a bejegyzésen, hogy megírjam.e, de akkor hazudnék, egyértelmű volt, hogy megírom.Tanuljatok belőle!!

"Nem mind arany, ami fénylik!!"

A kezdeti nehézségeinket mindenki tudja.Végre megtaláltuk ezt az óvodát!! Eladtuk a házunkat, majd ideköltöztünk az óvoda miatt.Szeptember elsején elkezdtük.Ez egy fizetős óvoda, havi 50.000+ napi 850.- az étkezés.Az állami tehetséggondozó szerződött az óvodával, hogy átvállalja a költségek egy részét.Az óvoda gyorsan át is nevezte magát: Óvoda a tehetséggondozásért-ra. Ez minket egyáltalán nem érdekelt.Egy dolog volt a szemünk elött: Gorán kis létszámba megkezdhette az ovit.Megbeszéltük, hogy az elején 4x fél napot jár, 5. napon a Zöldkakasba van tehetséggondozáson, igazoltan.Úgy terveztük, hogy ha már szívesen van ott, akkor váltunk egész naposra!

Beszoktatás: Na, az itt nincs!!Legalábbis nálunk nem volt!Annyit tudtam tenni, hogy többször bemehettem megnézni, hogy jól van e.Viszont Gorán nagyon jól vette az akadályt, így azt gondoltam, hogy jó ez így.Szerettünk volna mesélni róla, de azt nem igényelték, mert hogy Ők a pedagógusok, ne mondjunk semmit a gyerekről.Szeptember, október szuper volt. Gorán, mint az üstökös, úgy fejlődött.Novemberben elkezdett megváltozni a viselkedése.Agresszív lett itthon.Hisztisebb is.De még eltudtuk gond nélkül vinni az oviba.Viszont már mindennap arra mentünk, hogy nem evett.
December elején egyik este, fürdés közben elkezdte mondogatni, hogy nem szeretne oviba menni, mert ott Őt csapkodják.Kérdem én: Ki csapkod téged?Válasza a földhöz vágott: Az óvónéni!!Tovább kérdeztem, próbáltam higgadt maradni.És miért szokott csapkodni?Akkor szokott, ha valamit nem szeretnék csinálni, akkor rácsap a fejemre!Erre te?Sírok, aztán rácsap a számra!
Tanácstalanul álltunk Kornéllal....mit csináljunk????????????

72784_gyermek_large_normal.jpg

 Pont beteg volt a következő héten, így tudtam gondolkodni.....mit csináljak....
Egy-két anyukának szóltam,hogy kérdezgessék kicsit a gyerekeket otthon.Derítsük ki mi történik.
Jött is a válasz: Kisfiú elmondása: Ha Gorán rosszalkodik, X. néni ráüt a fejére!
 December, ünnepek....majd jött a január!
Gorán minden porcikájával tiltakozott az óvoda ellen!
 OTT ENGEM BÁNTANAK!!
Beszéltem első körben a másik óvónénivel, legyen a neve Y néni .Ő biztosított róla, hogy jobban figyel Goránra!Nem engedi meg, hogy ilyen történjen és vigyáz rá.X nénit nem láttam az óvodában.
Viszont elkezdődött az étkezés elleni hadjárata.Nem szeretne ott enni....úgy tudtam bevinni az oviba, hogy mondtam, hogy nem kell ennie...ismét betegség...már nem panaszkodott a "csapkodásra"

Ismerősöktől, szakemberektől kértem segítséget, mindenki azt mondta, hogy csak "manipulál" a gyerek....és higgyem el, ahogy elmegyek, nem lát, Gorán jól van.....várjak még......mindenki példálozott, hogy az övé is néha hetekig tiltakozik, majd semmi probléma nincs.
Annyira elmérgesedett a helyzet, hogy Goránt minden reggel zokogás, visítás közepette vittük, ha vinni tudtuk az oviba.Ha nagyon nem akart menni, akkor nem vittük inkább.Valamint már megjelentek a testi tünetek.Feszültségtől sebesre kaparja az ujjait a körmök mellett.Elkezdett fogyni.

NEM SZERETNÉK OTT EBÉDELNI, NEM SZERETNÉK KÖTELEZŐEN A SZŐNYEGRE ÜLNI!INKÁBB EGYEDÜL ITTHON MARADOK!!

Kértünk egy közös beszélgetést az óvónénikkel.
Természetesen a fő problémát az óvónő okozta.Elmondtunk mindent, amit tudtunk.A helyi vezető azonnal reagált rá.Náluk tilos mindennemű erőszak és azonnali elbocsátást jelent.Ezzel picit megnyugodtunk, hogy nem fog többé előfordulni, hisz elküldik az óvónőt. X(ütögetős) óvónéni beismerte, hogy valószínű Ő tett olyat, amit Gorán ütésnek vélt.(MAXIMÁLISAN HISZEK A FIAMNAK, NEM LÁT SEHOL ERŐSZAKOT,NEM NÉZÜNK TV-T 2 ÉVE)
Megbeszéltük, hogy Goránt újra vissza kell szoktatni az óvodába, valamint vissza kell nyerniük a bizalmát, mert Őt most elvesztették.Megígérték, hogy segítséget kérnek egy szakembertől.
 Másnap írtam a fenntartónak is egy levelet, melyben leírtam a beszélgetés tartalmát, valamint megkértem, hogy találjuk ki valamit az étkezésre,válasz nem jött!!!!!Úgy gondoltuk, ütögetős óvónénit eltávolítják, így a bizalom visszanyerése és az étkezést kell orvosolni.

DE!!!!MI ITT ELKEZDTÜNK MÁSIK ÓVODÁT KERESGÉLNI!!!Viszont a tehetséggondozó időt kért!


 Betegség, ovi, küzdelem, sírás, betegség.....ez jellemezte a januárt. Gorán már nem emlegette az esetet. Mással voltak problémái.Étkezéssel, ezért elhoztuk ebéd előtt minden nap, mikor bent volt.
 A legminimálisabb időt töltötte az oviban, mivel beteg volt, így nem nagyon tudtuk történt e változás, leveleimre nem kaptam választ.
Majd február 13-án jött egy ajánlott levél az óvodából.
Amennyiben nem viszem napi 8 órában Goránt és nem fizetjük ki a 3 x-i étkezést, akkor felbontják a szerződést a tehetséggondozóval.
Erre 10.-éig volt határidőnk...(ÉRDEKES)

Gondolom el akartak tüntetni minket és ebbe tudtak fogást találni, hiszen tudták, hogy nem fogjuk teljes napra vinni, míg Gorán nem érzi biztonságba ismét magát, valamint ennyire tiltakozik az étkezés ellen.....

Válaszoltunk!

"Mi a beiratkozáskor jeleztük, megbeszéltük, hogy Gorán az elején fél napos lesz. Ezt szakvéleményekkel alátámasztottuk, valamint igazoltan vagyunk tehetség gondozáson minden héten pénteken, ez 8 órás óvodai napnak felel meg. Úgy gondoltuk, hogy januártól egész naposak leszünk, de decemberben az egyik óvónő megütötte Goránt, ami eléggé megnehezítette  az óvodába járást és ezt az időpontot kitoltuk. Január 9.-én össze is ültünk Z.-vel és a két óvónővel, akkor jeleztük a problémát, mert Gorán úgy félt, hogy nem nagyon tudtuk bevinni. Egy másik gyerek is szóról szóra megismételte Gorán állításait. X. néni be is vallotta, hogy valószínűleg Ő tett olyat, amit a gyerek ütésnek vélt.  Ekkor jeleztük  és megbeszéltük azt is, hogy mivel az óvónők elmondása alapján Gorán keveset vagy semmit nem eszik benn, ezért, ha nem eszik hadd vigyük el ételhordóban az ételt. Másnap a konyhás hölgy mégsem tudott erről, úgyhogy  erre nem volt lehetőség. Sajnos nem áll módunkban a kétszeri étkezés megfizetése, ezért onnantól kezdve , szinte minden nap elmondjuk az óvónőknek, hogy nem kérünk sem reggelit , sem ebédet. Minden nap ebéd előtt érkezünk a gyerekért és itthon reggelizünk. 
Természetesen, amit ennek ellenére elfogyaszt vagy elfogyasztott azt szívesen kifizetjük, kérjük ennek korrekt elszámolását. Megbeszéltük akkor Z. javaslatára, hogy segítséget kérnek egy szakembertől a gyermek integrációja és a benti étkezés javítása érdekében, mert láthatóan Gorán állapota romlik. Erről nincs azóta információnk. Igazából nem tudjuk mi zajlik benn az Óvódában, de ha bármi segítségre szorulnak Goránnal kapcsolatban, akkor nagyon szívesen segítünk.Tudjuk, hogy nem könnyű vele. Ezt fölajánlottuk a kezdéskor is és most is a megbeszélésen. Szakemberekkel is kapcsolatban állunk, ismerik Goránt és szívesen segítenek Ők is. Kérjük Önöket, hogy ha problémájuk van velünk vagy valamiben nem értünk egyet, akkor fenyegetőzés helyett beszéljük azt meg, remélve, hogy az Önök érdeke is az, hogy a fiúnk minél kevesebbet sérüljön."

Beszéltünk azokkal a szakemberekkel, akik foglalkoznak Goránnal óvódán kívül és megerősítették, hogy Gorán belebetegedett az óvodába.Bezárt.Lelki és testi tünetei lettek!!Valamint írtam a tehetséggondozónak, hogy ez a helyzet.........ÚJ OVI SÜRGETŐ VOLT!!!!!Ütögetős óvónőről semmilyen információt nem kaptunk, kérdésünkre választ nem kaptunk, de Őt nem láttuk az oviban.

Aztán jött Február 23.-a,sikerült a fenntartóval beszélnie Kornélnak.Egymás mellett elbeszélgetés!Fenntartó:ebéd pénz,ebéd pénz.....Kornél:gyerek,gyerek,gyerek.....
Nem sokra jutottak.

Február 27.
Ismét elindulás az óvodába.Mondtam Goránnak,ebéd előtt jövök,ne aggódj jó lesz, ott van a kis Anna...(nagyon megszerette Őt, valamint a dadust imádta.Ahogy beértünk dadusunk azonnal kézen fogta és Gorán örömmel ment be.Körbe néztem...ok!!Minden rendben lesz!!
11 45 re megérkeztem.Már kicsit dühösen,mert 3 óvónő a kapuban dohányzott,gyerekek az udvaron.Rákukkantottam az enyémre.Se sapka,se sál...látom a vékony tréningnadrágban ücsörög....(estére beteg is lett,kérdem én,mi a francnak viszek 2 meleg nadrágot,meg harisnyát be?)
Míg bementek a csoportokba én félreálltam,hogy ne lásson meg.
Majd bementem oda ahol szoktam őt várni.Észre vett.Mosolygott,majd szaladt a többiek után.
Leültem...pár perc elteltével rohan ki a "ütögetős" óvónéni!
Elkezd velem (undorító stílusban) kiabálni!
-KIFELÉ,KIFELÉ!!!!AZONNAL MENJ INNEN EL!Fél 4 ELÖTT NEM TEHETED BE IDE A LÁBAD!
-Mondom,dehogy megyek,viszem haza Goránt!
-INNEN TE NEM VISZED EL!!NEM ADOM KI NEKED!!INDULJ KIFELÉ!
-Mondom,ne viccelj,az anyja vagyok és némi magyarázatot kérek, hozd ide, mert viszem!
-Így döntöttünk,hogy Gorán már f4ig van!
-Mi az,hogy velem nem beszélitek meg?Hozd ki a gyereket,viszem!
-NEM VISZED,MERT NEM ADOM ÁT,ÉS ENNYI,VALAMINT INNENTŐL SEMMILYEN INFORMÁCIÓT NEM TUDHATSZ RÓLA,HA NEM TETSZIK HÍVD A FENNTARTÓT!
Kirohant cigizni.Én utána!

-Magyarázatot követelek,hogy mi történik itt,valamint ha nem adod ki a fiam,hívom a rendőrséget!Ide többet nem tesszük be a lábunkat!
-INNENTŐL MAGÁZODUNK!!(Mondja Ő)
-Szarom le!Hozd ki a fiamat,mert viszem!
-NEM VIHETED,BOCSÁNAT VIHETI EL A GYEREKET,VISSZA SEM JÖHET AZ ÓVÓDA TERÜLETÉRE FÉL 4 ELŐTT!!Majd beviharzott.

00008819.jpeg

Én összecsuklottam.Kezem-lábam elkezdett remegni és fogtam a telefont....kit hívjak?Rendőrség,gyámügy,nev.tan,ombudsman.....de potyogtak a könnyeim,így Kornélt hívtam.
Kiakadt ő is,de próbált megnyugtatni...nehogy olyat tegyek.....
Eltelt talán fél óra is,járkáltam az ovi előtt,próbáltam lehiggadni,azt tudtam, hogy viszem innen....de higgadni kellett...de nem sikerült....Ez az ember,hogy lehet óvónő?Ez a nő vigyáz a gyerekemre?Ezért az óvodáért adtunk fel mindent!Miért van még mindig itt?Hazudtak?Ebbe az óvodába nyomjuk a súlyos tízezreket!Ez az óvónő,aki nem bírja a kezét kordában tartani!Rács mögött a helye és nem az óvodai csoportba.
Járkálások,remegések,valamint a bőgő rohamom közepette,Gorán még mindig bent volt,pedig megígértem,hogy itt leszek,megígértem neki,hogy hazamegyünk!!!
Egyszer csak kirohant a Y óvónő!Kérdi mi történt???Elmondtam amennyit tudtam,mert addigra olyan nyomorult állapotba kerültem...
Majd teljesen ledöbbent a "ütögetős" óvónő stílusán és viselkedésén....majd szólt,hogy gyere Gorán ott ül bent és téged vár, nem tettük le Őt aludni.....Nem védem egyiket sem....közösen, kéz a kézben a fenntartóval, a vezetővel tehetnek mindenről, csak egyikbe szorult némi emberség, míg a másik lábbal tiporja a jogainkat.....HOVA VEZET EZ????Mikor egy óvodába nem meri otthagyni az ember a gyerekét????Micsoda világ ez???Természetesen megteszem a kellő lépéseket, de elérek valamit?

Most hogy írom,ismét bőgök...hogy tehették ezt?
2017!!!!Ez egy fizetős óvoda!!!!!

Természetesen nem vittük többet a fiunkat.Több levelet írtam a fenntartónak, de válasz SEMMI, ezzel aláírta, hogy csak és kizárólag a pénz érdekli, a gyerek sehol nincs a rangsorban.Arról ne beszéljünk, hogy egy hiperérzékeny, tehetséges gyerekkel ezt csinálták........

ÍGY TESZIK TÖNKRE A JÖVŐJÉT, AZ ÖNBECSÜLÉSÉT....

EZÉRT KELL AZ A HÍRES SZOCIALIZÁCIÓ!!!!BÁR NE VITTÜK VOLNA SEHOVA....EGY EGÉSZSÉGES, BOLDOG GYEREKET VITTEM NEKIK SZEPTEMBERBEN ÉS EGY ÖSSZETÖRT, FÉLELMEKKEL TELI GYEREKET KAPTUNK VISSZA FEBRUÁRRA......GRATULÁLOK!!!!!!!

Milyen kérdést teszel fel elsőnek???Miért nem vettem ki azonnal decemberben?Mikor leültünk beszélni a helyi vezetővel és a 2 óvónővel, a vezető kijelentette, hogy náluk a gyerekbántalmazás elbocsátást jelent.Valamint megegyeztünk az újra beszoktatásba, szakértői segítséget ígértek.Nagyon keveset járt ezután Gorán és hímes tojásként bántak vele, de a benne ejtett félelmet és bizonytalanságot már nem tudták visszaépíteni, atrocitás nem érte aztán!Mi bíztunk a vezetőben.....NEM KELLETT VOLNA!!!!!!Nem lett elbocsátva az óvónő, nem kaptunk szakértő segítséget.....KÖZBEN AZÉRT A MINDENNAPOK IS FELŐRÖLTEK MINKET, MERT ÓVODÁKKAL TÁRGYALTUNK, DOLGOZTUNK, GORÁN KB. HETI 2 SZER MENT OVIBA, TÖBBI NAPON ITTHON VOLT, TEHÁT EGYIKÜNK MINDIG VELE EGYÜTT.......FENNTARTÓT FOLYAMATOSAN KERESTÜK, DE SEMMIRE NEM VÁLASZOLT!!!!!MÍGNEM JÖTT AZ A BIZONYOS NAP, MIKOR NEM ADTÁK KI NEKEM GORÁNT!!!!!!!

EZT AZ ÓVODÁT 1-1,5 ÉV ALATT TALÁLTUK!!!!A LEÍRTAK ALAPJÁN GORÁNNAK TÖKÉLETESNEK BIZONYULT, ELKÖLTÖZTÜNK ÉS MINDENT FELADTUNK ÉRTE!!!!NEM VOLT EGYSZERŰ EZT GYORSAN PÓTOLNI!!!HA ITTHON TARTOM,VALÓSZÍNŰ, HOGY JÖN A GYÁMÜGY AKI MÉG MINKET BÜNTET MEG, NE ADJ ISTEN MÉG ROSSZABB!!!ÉS MONDOM, HOGY ÚGY GONDOLTUK HELYREHOZHATÓ!!!AZT HITTÜK, HOGY ELBOCSÁJTJÁK AZ ÓVÓNŐT, AZT HITTÜK SEGÍTENEK.........

Miután eljöttünk az oviból és megtaláltuk az újat, kértem az előző fenntartót, hogy 8 napon belül indítsa el a történtek kivizsgálását.Nem kaptunk választ erre se, így megteszem a feljelentést,bejelentést ahol csak tudom!!!!!!

Most új ovit kezdtünk, nagyon óvatosan.....és minden figyelmünk a gyereken....a legapróbb rezdülését is figyelem....talán már jó helyen van.

2017.04 HÓ!!frissités: MEGTETTEM A FELJELENTÉST!Bejelentettem a történteket a helyi jegyzőnél, a polgármesternél, az oktatási hivatalnál, az ombudsmannál, a védőnőnél, a gyerekorvos is tud róla, a gyerekjóléti szolgálat is........

Mi történt azóta????Szülőtársamtól tudom, hogy ütögetős óvónénit nem bocsátották el, csak áthelyezték a másik óvodájukba. Ezzel beismerve, hogy ütött!!!, de pont letojják, hogy milyen embereket alkalmaznak....pont letojja a fenntartó, hogy kiket ereszt a gyerekekhez, akiket rábízunk.........

 

2017.05 - Az ombudsman vizsgálatot rendelt el.

- Tájékoztattam az óvodát, mivel Ők nem indítottak vizsgálatot, ezért én jeleztem a problémát, ahol módomban állt, valamint nyilvánosságra hozom a "fejlesztő" óvoda nevét. Beszéltünk egy gyerek pszihológussal, aki egyértelműen megerősítette a pszihés viselkedésére, hogy testi, lelki fenyítésben érezte magát Gorán. Erre sem reagáltak, ismét homokba dugták a fejüket. 

Ütögetős óvónénit a helyi oviból eltüntették, áthelyezték a másik ovijukba......"valószínű ott megváltozik, ugye??" ott új ember lesz?????Ne nevettessük egymást, nem való a pályára.....menjen péknek és ütögesse a tésztát....ott a helye!!!!!!!

- Jó pár anyuka felvette velem a kapcsolatot, elmesélték, hogy velük mi történt.Lila kezek, szomjazó, éhező gyerekek.Mentik ki a gyerekeiket a szülők, aki megteheti...de sokan fel sem fogják mi történik a gyerekeikkel a zárt ajtók mögött.

Sni s gyerekeknek beígért fejlesztések elmaradnak!!Hazugságok, szép nyájas szavak......

Tanulságos.....már többen elmentek bejelenteni az óvodát.

Tehát a Beszélj Velem Alapítványi óvoda (Kipp Kopp óvoda) hallgat, tusol. Tilos az óvónőknek elmondani, ha pl a gyerek nem eszik, vagy elesett, vagy a "fizetett angol" nem volt megtartva!!Csurgat mindig annyi infot, hogy dühös légy, de legyints egyet.......

Tehát ami infot kapsz, az nem valós.Kivéve, ha jó és korrekt óvónénit fogsz ki, aki azért mert a "fönöke" félrebeszél, ő nem és megmondja valóban, hogy mi történt aznap a gyerekeddel. Na de innentől mit és kinek hiszel el?Én nem hinnék............

 

Kérlek, ha olvasod és te is ebbe az óvodába hordtad a gyereked és tapasztaltál te is hasonlókat, keress meg, mert egyre többen vagyunk....hátha jó irányba tudjuk terelni az óvodát és sok-sok tapasztalat miatt kihúzzák a fejüket a homokból.Az irány nagyon jó, ami felé mennének, de valami kavics van a gépezetben.........ne hagyjuk, hogy még több gyerek megszenvedje az "ÉN VAGYOK A PEDAGÓGUS!!!!" hozzáállást és "ÉN BÁRMIT MEGTEHETEK!!".....

 

2017.06.hó

Önkormányzat, jegyző, polgármester: NEM HOZZÁJUK TARTOZIK AZ ÜGY!!!!

OMBUDSMAN: Vizsgálatot indít, majd értesít!

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: Azonnal feljelentette az óvodát és az óvónőt a rendőrségen! FELEBEZÉSNEK HELYE NINCS!!! 1. Gyerekbántalmazás 2. Személyi szabadságjogok megsértése

 

Több édesanyával összefogtunk és közösen ügyvédhez fordulunk!!!!

 

FIAM....megértem, hogy nem egyszerű eset, de egy tüneményes, bújós, nagyon játékos, imádni való kis manó:

https://www.youtube.com/watch?v=IRsWsqdRm2w&index=1&list=PLjq2hQt_vQzGMbdqlaSjXR6y_6EVhNrq4

 

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://goran.blog.hu/api/trackback/id/tr4112333113

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "anyuka" - amikor már a neved sem jár 2017.03.20. 23:59:24

Ez a poszt eredetileg egy komment lett volna a http://goran.blog.hu/2017/03/15/alom-ovodabol_remalom oldalon, de kommentnek túl hosszú volt, így egy blogindító poszt lett belőle :)   Miért választottunk magánóvodát? Kifejezetten olyan óvodát kerestü...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

anyalizis 2017.03.16. 18:30:49

Fú. Félelmetes. Csoda, hogy az ordibálós "pedagógust" nem csaptad pofán, irigylem a türelmedet. Kíváncsi vagyok, a panaszotok nyomán lesz-e kivizsgálás, következmény, bármi. Szebb napokat kívánok nektek!

manka197 2017.03.16. 18:31:31

Szia! Mélységesen lesújt, amiket írtál. Hasonló dolgokat a mi régi ovinkban is tapasztaltunk, azóta azokat a pedagógusokat lecserélték... Megkérdezhetem h ez melyik ovi volt? Az én fiam auti amúgy, Életfán fenn vagyok.

netfolk 2017.03.16. 19:24:34

Szentséges ég! Ez borzalom. Kitartást, a gyerek a fontos.

csip.esz 2017.03.18. 10:59:25

Megdöbbenve olvasom, és nem hiszem el, hogy ennek semmi következménye nem volt! Egy állami óvodában vagy iskolában bármilyen testi fenyítés után minimum azonnali kivizsgálás és kirúgás jár. Nagyon nagyon sajnálom, hogy ez történt, ez a lehető legrosszabb kimenetel... Nagyon remélem hogy az új óvodában szuper óvónőket találtok, szorítok! (Cs.Dorka)

Vasziliki Zahou Bajkai 2017.03.18. 16:48:32

Kedves Szülők! Én bolcsödét zárattam be , igaz SZMK voltam ott, de megtettem! Tessék a rendörségre menni!!

Anita Kaskò 2017.03.19. 10:08:50

Heni, ott jelentsd fel őket, ahol csak lehetséges. Egyébként itt Sopronban sokkal jobbak az állami ovik, mint a magán intézmények. Mindet körbe jártam, nsgyon rossz érzésem volt mindegyikkel, azt csinálnak a gyerekeddel, amit akarnak. Kiki egy pici álmai oviba jár egy aranyos kis fauba, imádja és őt is imádjàk. Mindenki òvònők, gyerekek egyaránt. Pedig mi is rettegtünk az ovitòl, Chris furcsasága miatt. De, egszerűen az ovi csodát tett a Kikivel, megnyitott, kezdi elfogadni a gyerekeket, együtt tornászik velük, néha játszanak is együtt- ez azért még ritka. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ne adjàtok fel!! Mèg kell talàlni a megfelelô ovit,ès ne magàn Intèzmèny legyen-karasztrófisak!

rokkerbanya 2017.03.20. 07:29:39

Csodálom a türelmed. Tegyél meg mindent, hogy a verekedős "óvónő"-t örökre távolítsák el a gyermekfelügyelet közeléből is!

Forum Renegade 2017.03.20. 13:24:29

Ez döbbenet. Mi állami óvodába járatjuk a csemeténket, nálunk elképzelhetetlen, hogy akár csak felemelje a hangját egy óvónéni. A gyerekek imádják őket, minden törődést és odafigyelést megkapnak, személyre szólóan is, pedig huszon-valahányan vannak egy csoportban. A tehetséggondozás is szerepet kap, kiscsoporttól lehet kétnyelvű csoportba járatni, ezt persze kiegészítő külön díjért, középsőtől pedig sport és kreatív szakkörökbe írathatóak be a gyerekek. Ne higgyetek a reklámoknak, a magán óvodák semmivel sem jobbak, sőt. Az állami óvoda nem csak államilag fenntartott, de egyben államilag felügyelt óvodát is jelent, ahol nem nagyon történhet meg ilyesmi.

Henkor 2017.03.21. 19:56:16

Sziasztok!Megtettem 5 helyen a bejelentést, feljelentést.Mai napon elérte a blogbejegyzés a 18.000-es olvasottságot.Úgy látom mindenkinél kiütötte a biztosítékot az ovi......be fogok számolni mindenről, amint infot kapok.Köszönöm, hogy olvastátok, köszönöm a sok segítséget.Sok jogász, óvonő, sajtós keresett meg, nekik is köszönöm a segítséget:)))))))

Éva 87 2017.05.18. 06:49:36

Sajnos csak most olvastam először. Nekünk is van egy ügyünk de nem ezzel az ovival. Egyenlő Bánásmod Hatóságot is ajánlom. Nagyon korrektek fölleg ha gyerekről van szó. Kivizsgálnak mindent. De el kell érni hogy ezt az ovodát bezárják ez nagyon durva. Én tuti rájuk hívtam volna a rendőrséget. És a kiabálos, verekedős óvónő ellen inditattnák egy eljárást, hogy többet gyerekek közelébe ne engedjék.