Goránt követed?

Egy zsenipalánta napjai

Szülők lázadása- írta: Kerényi Mari

2017. július 22. 07:49 - Henkor

A szülők lázadása

Mint nagyon sok, később lényegesnek, sőt meghatározónak bizonyuló esemény, először ez sem  tűnt olyan nagyon fontosnak.

Egy anyuka némi meglepetéssel azt tapasztalta, hogy a kisfia valahogy másképp működik, mint a többi gyerek. Bizonyos dolgokat ijesztően gyorsan tanul meg, másokkal pedig egyáltalán nem foglalkozik, noha kortársai már réges rég túl vannak rajta. Leküzdhetetlen makacssággal ragaszkodik valamihez, egyebekre meg teljesen rávehetetlen. A gyerektársaság gondot jelent a számára és fordítva is igaz: a játszótéri anyukák egyre kevésbé fogadják lelkesen, ha kézen fogva feltűnnek a park szélén.

A meglepő és sokszor kellemetlen tapasztalatokkal megterhelt anyuka tanácstalan és tétova lett, de nem adta fel – hiszen nem azért anyuka ő. Lelkes amatőr szülőként mindenféle neki szánt könyvekhez fordult, de úgy érezte, nem lett okosabb tőlük. Nincs posztmodern Dr. Spock. Az ő anyukája még nehéz helyzetekben leemelte a polcról a szülőknek írt kézikönyvet, mely születéstől kamaszkorig adott útmutatást arra vonatkozóan, mit kezdjünk a gyerekünkkel. Az ő anyukája és összes barátnője még használható tanácsokat talált „A SPOCK”-ban, amelyeket aztán lelkesen osztottak meg egymással a játszótéren. Most meg ő, a Spockon felnőtt valahai csemete, csak tétován lapozgatta a régi- vagy újabb kiadásokat és nem talált benne olyat, ami az ő gyerekéről szólna. A kiváló doktor tanácsai számára, az ő gyerekét illetően értelmezhetetleneknek tűntek.

Nemigen volt ötlete, hogy akkor most mihez fogjon. A játszótéri anyukák önsegítő tanácsadó csoportja ebben az esetben nemigen tudott működni, hiszen az ő kisfiánál még a játszóterezés sem úgy van, mint ahogy szokott lenni, ahogy az meg van írva. Így a természetesen adódó találkozások elmaradtak. A virtuális tér azonban a valóságos játszótéri padok helyett másik találkahelyet kínált. A Facebookon csatangolva egyszer csak felfigyelt rá, hogy hiszen nincs egyedül ezzel a gondjával. Vagyis inkább ezzel a gondjával mindenki egyedül van, de mind többen vannak bezárva a maguk dilemmáinak ketrecébe.  Zádori Heni így fogalmaz:

… szembesültünk vele, hogy G-t teljesen más dolgok érdeklik, mint a kortársait ... a barátkozás elképzelhetetlen volt. Idő közben egyre több anyuka keresett meg engem, hogy nagyon hasonló helyzetben vannak ... segélykiáltással érkeztek hozzám egytől egyig. Sehova, semmilyen rendszerbe nem tartoztak a gyerekeink. Mindenki a maga 4 fala közt vergődött. Sehol senki nem kapott megfelelő információt, sehol nem találtak támogató közeget. Egyik történet rémesebb volt a másiknál. És mikor már 10-15 anyával tartottam a kapcsolatot, akkor indítottam egy anyukával kézen fogva a csoportot. Jelenleg több, mint 200 családot érint, akiről tudok. Hány lehet még?

A Facebookon szörfözve találkozhatunk velük. A Tehetséges gyerekek és szüleik zárt csoport pillanatnyilag 200 tagot számlál. Minden tag valójában több embert, egy egész családot képvisel. A csoport tagjainak közvetlen környezetében érintettek tehát biztosan több százan vannak.

Befogadók, de azért megnézik, ki kéretőzik közéjük. Például pedagógusból nem tudom, hány van, de az biztos, hogy kimondottan szavazásra bocsátották a kérdést: befogadnak-e pedagógust, pszichológust a csoportba. Nem azért, mintha gyárilag mufurcak volnának, de sokuknak sok csalódás van a háta mögött. Sok értetlenséggel és tehetetlenséggel találkoztak már. Sokuknak megrendült a bizalma a felkent szakemberekkel, hivatalból kirendelt segítőkkel szemben.

Mottójukat mégis egy pszichológustól kölcsönözték; attól, akivel előbb-utóbb kapcsolatba kerülnek mindazok, akik különleges gyereket nevelnek:

„A tehetség nagy kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességű gyermek nevelése. A szülőknek hitük mellett szeretetükre, a gyermek igényeinek megértésére és türelemre van szükségük, hogy ne csak csodagyereket, hanem gyerekcsodát is lássanak gyermekükben.
Gyarmathy Éva”

Mert hát ez a nagy feladat. A különleges képességeket mutató gyerekek szabálytalan és küzdelmes világában nem magától értetődő, hogy nekik is szükségük van a gyerekkor csodájára. A gyerekkorban átélt és megélt élmények, tapasztalatok, játékok nélkül nehéz elképzelni, hogy valaki boldog gyerek, harmonikus felnőtt lehessen. Tehát a különleges képességű gyerekeknek is szükségük van arra, hogy – sommásan fogalmazva – igazi gyerekek  lehessenek. És természetesen arra is, hogy különleges képességeiket szabadon kibontakoztathassák, hiszen ellenállhatatlanul sodorja-taszítja őket az a kis motor, ami folyton ott zakatol a fejükben. A két dolog pedig finoman szólva nehezen összeegyeztethető. Mi hát a teendő? Bővítsük a kisember tudását a végtelenségig vagy foglalkozzunk a hiányosságaival: fejlesszük, esetleg szisztematikusan tanítsuk játszani őt? Ezzel kapcsolatban a szakemberek véleménye is eltérő, bár kétségtelenül gazdagabb elméleti tudással rendelkeznek, mint a szülők. A szülők számára viszont ez a dilemma és a belőle következő ezernyi apró döntéskényszer égető, napi problémaként jelenik meg. Őket aztán valóban nem az intellektuális kíváncsiságuk vezeti, amikor többet – lehetőleg mindent akarnak tudni, amit csak lehet. Mindent a mások által megélt tapasztalatokról, a feltáruló lehetőségekről, az adódó  megoldásokról. Különleges gyerekük nevelése számukra nem kísérleti program, hanem az életük. Nem csoda, hogy leginkább egymásban, sorstársaikban bíznak.

 A Tehetséges és átütő fejlődésű gyerekek és szüleik zárt csoport így definiálta magát:

Az átlagtól eltérni, különlegesnek lenni csodálatos dolog, de sajnos megvannak a maga nehézségei. Máshogy a gyerekeknek, és máshogy nekünk, szülőknek, akiknek a kezében van ezeknek a kisembereknek a sorsa. Gondolom, mindannyian tettük már szét a kezünket, hogy hogyan tovább, mivel teszek jót, mivel rosszat, hogy tudok legjobban segíteni neki, kibontakoztatnia a benne rejlő képességeket, milyen óvodát válasszak, milyen iskolát, és hogy ápoljam mindeközben a lelkét is.
Zádori Henriettával közösen pattant ki az ötlet a fejünkből, hogy hozzuk össze a hasonló cipőben járó szülőket, hogy egymásnak tudjunk segíteni a tapasztalatainkkal, tippjeinkkel.

attachment.jpeg

A csoporttagok pedig példásan aktívak. Először is mindenki elmondja, miféle gyerek az övé. A beszámolók természetesen teljesen szubjektívek, viszont mindegyik nagyon-nagyon hiteles. Csak néhány példa a 200-ból:

Sziasztok! Köszönöm, hogy köztetek lehetek és rátok találtam! Kislányom …. jelenleg 20 hónapos, egy éves kora körül kezdett beszélni, 1,5 éves korára már ragozva beszélt. Rengeteg állatot/növényt/fát ismer és az utcán is felismer. Sorolja a juhart, hársfát, diófát, a katángot, cickafarkot és hasonlókat. A számokat magyarul 1-20-ig (leírva, számolva), angolul-németül 1-10-ig. Jelenleg a betűket tanulja. Nekem magamtól eszembe sem jutott tanítani neki, de igényli. A számokat először egy "lego duplo-n" látta, amit ajándékba kaptunk. És a folytonos "ez mi?" kérdésre muszáj válaszolni...”

„Sziasztok! Köszönöm a befogadást. Az én fiam már 11 éves, úgyhogy az óvoda problémán már túl vagyunk :-) Mivel első gyerekem, nem tudtam, hogy a többiek nem olyanok, mint ő, nem volt összehasonlítási alapom... így aztán el is vittem a körzeti óvodába. Innen kezdődött a kálváriánk, ami a mai napig tart. Ebben az évben már kisgimnazisták lettünk (8 osztályos gimiben 5.-es). A nagynevű tehetséggondozó gimnáziumban kb. 1 hónap után hívattak. Mikor elővettem a papírokat, először is nem hitték el, közölték, hogy szerintük autista a gyerek, s elküldenék bizottsághoz. Egyébként meg ők csak "mezei" matektanárok, nem tudnak ezzel az infóval mit kezdeni...
Szerencsére azért akadt olyan tanár is, aki azt mondta, hogy ő már 40 éve várja, hogy végre legyen egy ilyen tanítványa...”

Ezek a történetek nagyon meggyőzően mutatják a különleges tehetségű, átütő gyerekek példáit. Ám még csak nem is egyszerűen arról van szó, hogy ezek a gyerekek fénysebességgel sajátítják el azt, ami másoknak sok időbe telik. A rút kiskacsa történetét mindannyian ismerjük Andersen meséjéből. Szemléletes analógiát kínál arról, hogy a különlegesség milyen zavarba ejtő, akár még fogyatékosságként is értelmezhető jelenség. A mesét olvasva mindenkinek világos, hogy a hattyú nem abban különbözik a kacsától, hogy gyorsabban vagy lassabban fejlődik. Egyszerűen más, mint egy kacsa. A különleges gyerekek is ennyire, minőségileg mások. Máshogyan tanulnak, másféle érzékenységekkel megáldva-megverve nem bejósolható, mit szűrnek ki a világból, nagyon szokatlan összefüggések hálózata épül ki a fejükben. Sok meglepetésben van része az ővelük kapcsolatba kerülőnek.

„A mai napig nem tudom pontosan, hogyan tanul D.” – írja egy édesanya, aki nagyon sok időt tölt a hétéves kisfiával. „Látszólag nem figyel, azután évek múlva, megfelelő összefüggésben szó szerint hozza, amiről beszéltünk. A sakkmester órákon át tartotta négyévesen feladatban,  azt mondta, pedagógiai csoda. Ellenben azt tanácsolta, hagyjuk. Ha magától előszedi a sakkot, akkor játsszon. Nem tanítjuk, de tanul, mert amikor magától előszedi, egyre többet tud. Mintha az összefüggések maguktól megszületnének benne. Ha nem hagynánk magától tanulni, elfordulna az egésztől.”

Elképzelhetjük, hogy akinek ilyen gyereke van, annak van min töprengenie és az is ráfér, hogy megoszthassa a gondolatait hasonló tapasztalatokkal bírókkal. A csoportban élénk eszmecsere folyik. Legtöbbet azokról a dolgokról van szó, melyek napi problémaként jelennek meg az életükben. Vajon valóban olyan különleges-e a gyerek? Kell-e diagnózist felállítani a gyerekről, kell-e valamilyen szakemberhez fordulni és ha igen, miféle szakemberhez? S ha megvan a diagnózis, az mit jelent? Mit lehet, mit kell kezdeni annak birtokában? Mit lehet kezdeni a környezet értetlen, esetleg ellenséges reakcióival?

Folyamatosan osztják meg a témába illő legújabb irodalmat, a könyvek, online megjelenések kapcsán pedig élénk viták alakulnak ki. Fejlesztő, tehetséggondozó intézmények és programok hírét keltik és személyes tapasztalataikat is elmondják ezekről. Kemény bírálatok,  keserű tapasztalatok éppúgy helyt kapnak itt, mint szívmelengető egymásra találásokról szóló beszámolók, hiteles ajánlások.

Újabban közös programokat is szerveznek. Fényképek kerülnek fel találkozásokról, közös kirándulásról. Születőben az a bizonyos játszótéri önsegítő csoport is, csakhogy ezúttal nem az egy háztömbben lakó kismamák legközelebbi játszótéren véletlenszerűen összeverődő csoportja lesz, hanem az önszerveződés eredménye: „Ma délután megyünk a Bikásra. Ki jön még?” 

Néhány hónapja pedig más minőség is megjelent a csoportban. Valahogy megérett a csapatban: ideje, hogy a gyerekeik érdekében a sarkukra álljanak. Éppen elegen vannak ahhoz, hogy az ügyüket a maguk kezébe véve együtt keressék a nyilvánosságot és a döntéshozókat. A zárt Facebook csoport néhány tagja a csoport támogatásával felvállalta a különleges gyerekek ügyének képviseletét.  Júniusban pedig akcióba léptek.

Levelet írtak az Oktatási Kerekasztal illetékesének, a Gyermek, tanulói életutak munkacsoport vezetőjének. Zádori Henriettát meghívták a kerekasztal beszélgetésre.

Levelet írtak a MATEHETSZ ügyvezető igazgatójának, sőt sikerült személyes találkozót is kiharcolniuk. Ekkor ígéretet kaptak, hogy ügyükkel foglalkoznak és válaszolnak a levelükre is.

Oktatási Biztost is felkeresték. Levelüket az EMMI illetékeseihez is eljuttatják.

Keresik a médiakapcsolatokat, nem is sikertelenül. Minden médiumnak jó téma a különleges képességekkel megáldott gyerekek csodálatos tulajdonságainak és nehéz helyzetének bemutatása. Nem kétséges, hogy a médiafogyasztók rokonszenve fellángol a kicsiket látva. A közfigyelem feléjük fordul, az olvasottság-nézettség növekszik, hátha a társadalmi nyomás is megsegíti ügyüket.

És hogy mit is szeretnének elérni, azt világosan megfogalmazták levelükben, melyben plasztikusan rajzolják meg helyzetüket, gondjaikat és igényeiket:

Tehetséges gyermekeinkért

Ma Magyarországon azért érzi sok tehetséges gyermeket nevelő család reménytelennek a helyzetét, mert a szerepek, amelyekben helyt kell állniuk, sokszor még a szakembereknek is kihívást jelentenek. Az átütően fejlődő gyermeket nevelők egyszerre fejlesztői, pszichológusai, tanárai, pályázatírói, jogászai gyermeküknek. Gyakran meg kell küzdeniük a nem egyenletes vagy a szokásostól eltérő fejlődésből adódó hátrányokkal is. Ehhez úgy kell előteremteniük az anyagi forrásokat, hogy közben a legtöbb helyen gyermekük értő, szakszerű nappali ellátása sem megoldott. A tehetséges gyermeknek is ugyanolyan eredendő jogai vannak, mint a társainak. Joga van megkapni a neki legmegfelelőbb nevelést, oktatást és fejlesztést.

 

Az átütően és kiemelten fejlődő gyermekeket nevelő családok helyzete 3-10 éves korban a legnehezebb. Mi, átütően és kiemelkedően fejlődő gyermekeket nevelő szülők Dr. Gyarmathy Éva definícióját tekintjük irányadónak:

„Átütő és kiemelkedő fejlődésű kisgyereknek nevezzük azt a 3-10 éves gyereket, aki a képességfejlődésben a legfelső 1%-ba illetve 5%-ba tartozik, tudása valamely területen legalább két évvel megelőzi a kortársak tudását."

Gyermekeink korai ellátását meg kell szervezni, mert az átütő fejlődés sokszor problémaként

jelenik meg a környezet számára. A megfelelő háttér biztosítása csak nagy idő és anyagi

ráfordítással valósítható meg, jelenleg az állam bármilyen támogatása nélkül. Helyzetük

rendezésére azért is lenne szükségünk, mert a köznevelési törvény nem egyértelműen rendelkezik róluk, illetve – habár létezik törvényi háttér, amely alapján megkaphatnák a személyre szabott ellátást – szükségünk lenne annak kimondására, hogy gyermekeink ellátása belefér az adott paragrafusok keretei közé.

Kérjük, ha módjukban áll, könnyítsenek a ránk nehezedő terheken azzal, hogy döntéseiknél

figyelembe veszik javaslatainkat.

Minket, szülőket tehetséges gyermekeink jelenének nehézségei és a jövőjükért érzett aggodalom hozott össze egy csoportba. Gyermekeink valósak, történeteik valószínűleg csak a jéghegy csúcsát képviselik. Tudjuk, hogy mire lenne szükségük és mi minden hiányzik az oktatás, valamint tehetséggondozás rendszeréből. Mi, a szüleik biztosítjuk számukra a legfontosabbat, a szeretetet, a biztonságot adó hátteret, ahonnan elindulhatnak, de erőforrásaink végesek.

A köznevelés célja a lemaradottak felzárkóztatása és a tehetséges gyermekek gondozása is. Mi, átütően fejlődő és kiemelten tehetséges kisgyermekeket nevelők úgy érezzük, hogy a mai

tehetséggondozás rendszere megfeledkezett róluk.

 

Kérjük, hogy vizsgálják meg a következő javaslatainkat, hogy gyermekeink joga a nekik

megfelelő ellátáshoz ne sérüljön[1]:

 

A gyermekeink kincsek. Kincsek nekünk, kincsek Önöknek! NEMZETI KINCSEINK


Ki az, aki vitatná levelük tartalmának igazságát, szenvedélyességük hitelét? Bárkivel beszélnek, mindenki együttérző, történni azonban nem sok történik. Számukra a mégoly kedves ígéret is csak üres lózung. Nekik kézzel fogható segítségre van szükségük minél előbb, hiszen az évek – gyerekeik elherdált évei, az ő meddő erőfeszítéssel töltött éveik gyorsan peregnek.

A gyerekek felnőnek úgy, ahogy, és lesz belőlük, ami lehet. A legjobb esetben minden nehézség ellenére, heroikus szülői segítséggel megtámogatva mégiscsak be tudják járni saját útjukat. Még mindig jó esetnek tekinthető, ha egyszerűen csak elsikkad a tehetségük, s hétköznapi átlagemberként élik felnőtt életüket. Egy rosszabb forgatókönyv szerint a most csak különös gyerekekből felnőve mindenféle mentális betegséggel küszködő, életük végéig támogatásra szoruló lények, esetleg tehetségüket agresszivitásba fordító, önmagukra és mindenki másra is veszélyt hozó személyek válhatnak. Pedig lehetnének briliáns feltalálók, új világokat megmutató művészek, az emberiség tudáskincsét gazdagító tudósok, kreatív alkotók. Persze nem mindannyian. Kiderülhet bármikor bármelyikükről, hogy nem is olyan különleges, hanem egyszerűen csak okos és érzékeny, mint oly sokan mások, akik kicsi korukban nem tűntek annyira rendkívülinek. Ezt nem tudhatjuk. Ha azonban nem kapják meg az esélyt a boldog gyermekkorra és a most mutatkozó képességeik kibontására, soha nem is fogjuk megtudni, mi lehetett volna belőlük. A veszteség pedig nemcsak az övék, hanem mindannyiunké lesz.

A zárt csoportban közzétett beszámoló, melyben az eddigi aktivitásokat veszik sorra, így végződik:

„Mindannyian úgy látjuk, hogy tovább kell menni, mert csak a felszínt kapargatjuk…

Hosszabb távon el kellene érni, hogy támogató és biztos jogszabályi környezetben a szülők, a pedagógusok és egyéb szakemberek, az ország bármely részén a gyermekeknek legjobb megoldást tudják választani, az átütő fejlődésű és a többszörösen különleges helyzetű tehetséges gyermekek se maradjanak ellátatlanul. Tudom, hogy már tegnap is késő lett volna...”

A kérdés mármost az: vajon mi tudjuk-e? És ha igen, akkor mit teszünk, mit tehetünk, mit kell tennünk? Elintézhető-e a dolog egy elegáns minisztériumi fejléces papíron fogalmazott kedves ígérettel? Az elfogult szülőnek járó rokonszenvező, szelíd, de kissé fölényes szakmai mosollyal? Családi műsorok nagy nézettségű riportjaival és magazinok címlapjaival? Jó, ha megértjük: mindez már kevés nekik. És fel kell ismernünk: ha jót akarunk magunknak, mi sem elégedhetünk meg ennyivel. Komolyan kell vennünk a kéréseiket. Ha most nem állunk melléjük, később hiába forgolódunk magunk körül, hogy hát hová is lettek a tehetségeink.

 

[1] 1. A pedagógusok felkészítése, továbbképzése az átütően fejlődő gyermekek differenciált

oktatására és inkluzív nevelésére.

  1. A pedagógusok munkájának megkönnyítésére asszisztensek alkalmazása átütő fejlődésű

gyermekek mellé. Emelt összegű normatíva az iskoláknak az átütően fejlődő gyermekek ellátására.

Lehetőség kis létszámú tehetséggondozó osztályok, csoportok létrehozására. Szabad

iskolaválasztás a gyakorlatban is.

  1. Lehetőség az egyéni tanulmányi rend választására, a befogadó iskolának a normatíva

igénybevételére.

  1. A tehetséggondozók felkészítése a különleges helyzetű tehetségek fogadására, a nem egyenletes fejlődésből eredő problémák kezelésére.
  2. A támogatások, pályázatok alsó korhatára legyen 3 év. Szükségszerű lenne a megnyitásuk az óvodás, kisiskolás korosztály számára. A jelenlegi korhatár 8-35 év.
  3. Tehetséges gyermekek vizsgálati protokolljának megváltoztatása, hogy több átütően fejlődő

gyermeket érjenek el. Ezért megfigyelésen alapuló vizsgálatok általános bevezetése Pl. Kognitív Profil Teszt, „Nebraskai Csillagos Éjszaka”.

A Pedagógiai Szolgálatoknál dolgozó szakemberek érzékenyítése a nem egyenletesen fejlődő,

hátrányos helyzetű, illetve. bármilyen egyéb hátránnyal küzdő tehetségek felismerésére.

A tehetséges gyermekek ellátásának koordinálása, figyelemmel kísérése, támogatása,

utánkövetése.

  1. Az átütő fejlődés beemelése a köznevelési törvénybe a sajátos nevelési igényű, kiemelten

tehetséges gyermek értelmezésének kiegészítéseként.

Iskoláztatási támogatás. utazási támogatás, magasabb összegű családtámogatás kiterjesztése az átütően és kiemelten fejlődő tehetséges gyermekekre.

  1. A beilleszkedést segítő programok támogatása (pl. meseterápia, pszichodráma foglalkozás).

Rendszeres alkotónapok szervezése, pszichológus, tehetséggondozó biztosítása elérhető

közelségben. Utazási kedvezmény tehetséggondozó programokra, rendezvényekre.

  1. Mentorrendszer kiépítésének elősegítése.
  2. A gyermekek önálló tanulásának támogatása tankönyvekkel, multimédiás eszközökkel.

11..Legalább járási szinten elérhető fejlesztő tornák, foglalkozások

  1. Utazási támogatás igénybevételének lehetősége a gyermek és kísérője részére.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://goran.blog.hu/api/trackback/id/tr9312679889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.