http://www.pezsi.eu/index.php?option=com_content&task=view&id=422
Engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy riportot, melyet Dr. Ranschburg Jenővel készítettek.Ha Ő még köztünk lenne, valószínűleg nem itt tartana a tehetséggondozás Magyarországon.Engem magával ragad minden szava.
"A szülő azt teheti, hogy egyengeti a gyermek fejlődését, ami azt jelenti, hogy maga is felkészül. Komolyan veszi a gyermek kérdéseit, igyekszik válaszolni, igyekszik érthető, a gyerek színvonalához illő válaszokat beszerezni. Tágítja a gyerek világképét.
Másrészt: türelmetlenséggel, idegességgel nem bántja meg a gyerek önérzetét. Ugyanis az önérzet ezekben a gyerekekben olyan erős, hogy képesek a saját tehetségük ellen dolgozni csak azért, hogy a közösség elfogadja őket. Volt egy kislány, aki hároméves korában már tudott olvasni, de az óvodában nem árulta el senkinek, mert pontosan tudta, hogy ebből neki nem származnak előnyei. Más szókincset használt az óvodában, és mást otthon, mert látta, hogy az ő eltérése másoktól nem tesz neki jót.
A tehetség legfontosabb problémája ez a másság. A tehetséges gyerekek sorsa nem rózsás sors. Nagyon meg kell szenvedni a tehetség miatt. Ha a szülő mögötte áll, az segíti az önérzetét. Ezzel tehet a szülő a legtöbbet a gyerekéért.
Egyszer már megírtam és azóta többször visszahallottam azt a példát, hogy a gepárd a leggyorsabb állat. 110 km/óra sebességgel tud futni, de csak akkor, ha ott van előtte az antilop. Ha nincs, akkor nem fut ilyen gyorsan, mert minek. Ha állatkertben van a kis gepárd, és ott nyuszival etetik, akkor soha nem fut 110 km/óra sebességgel, mert 30 km/óra sebességgel is eléri a táplálékát. Nekünk az a dolgunk, hogy az antilopot biztosítsuk ahhoz, hogy a kis gepárd kénytelen legyen – és öröme is teljék benne – 110 km/órával futni."
