Sok mindenen túl vagyunk már.Fizetős "speciális" tehetséggondozónak titulált Beszélj velem óvodán,ahol havi 50.000 ért verték a gyerekem.Túl vagyunk egy havi 50.000.- es családi napközin,ahol egy sarokba leültették és ott várta,míg nem mentünk érte.

Teljes összeomlás határán mentem az állami óvodába tárgyalni,azzal a képpel a fejembe,hogy mi lehet ott.. .ha a fizetős óvodák ezt megcsinálják,akkor az államiba mi lesz......
Az óvodavezetővel sikerült beszélnem.Szerencsére nagyon nyitott volt és hihetetlenül támogató a tehetséges (problémás)gyerekekkel.A szakvéleményeket átolvasta és komolyan vette.Megkereste nekünk azt a tagovodát,ahol ő úgy vélte jó helyen lesz.
Gorán első időszakban az óvoda gyógypedagógusával volt és ő segítette a beilleszkedésben,valamint abban,hogy el tudja felejteni azt,hogy naponta terrorba volt a régi oviba.Szép lassan visszakaptuk a fiunkat.Akit újra kellett tanítani enni,mert a bántalmazó ovonéni úgy szorította a kezét és hányásig tolta bele az ételt,hogy Gorán nem fogta meg a kanalat,villát....Rémálmok is elmúltak,amit ezek okoztak.Már nem mondja,hogy az ovonéni a világ legerősebb embere,akkorát csapott a fejére és olyan erősen szorította a kezét.
Most már nem a gyógypedagógus van vele,de mindig vele van egy pedagógiai asszisztens.Még nem nyílt ki az oviban,még nincs barátja.De jó úton vagyunk.
Hihetetlenül hálás vagyok nekik.Az óvodavezetőnek,a csoportban dolgozó ovonéniknek,a dadusnak, a gyógypedagógusnak (aki ugyancsak támogató az átütő fejlődésű, tehetséges gyerekekkel), és a pedagógiai asszisztensnek, mérhetetlen türelemmel és szeretettel fogadták és segítik őt.Ez egy állami óvoda....

Most jó!Még nagyon messze vagyunk attól,hogy Gorán is jól érezze magát,de őszintén ő a számok,betűk, bolygók világában tud kiteljesedni.Soha nem lesz zökkenőmentes a beilleszkedése, de ez már hatalmas lépés,amit csak velük tudtunk megtenni.

Kabi és Fabi története.......�

• Tehát, tavaly elkezdtük az óvodát. Magán ovi, kis létszám, havi 50.000.- plusz étkezés. Egy éves folyamatos zaklatás után a magyar állami tehetséggondozótól kaptunk egy 1éves ösztöndíjat .A tehetséggondozó szerződött az óvodával. Így nekünk kb. 20.000.-forintba került ez havonta. Ám kiderült fél év körül, hogy drága Kati nénink fizikailag és lelkileg is bántalmazza Goránt...innen indult az az eszeveszett őrület, aminek még mindig nincs vége.
• Gorán azonnali kiemelése az oviból, gyors közvélemény kutatás és átvittük egy másikba. Ösztöndíj innentől oda ment. Előző ovit és Kati nénit feljelentettük az Egyenlő bánásmód hatóságnál, rendőrségen, oktatási hivatalnal...stb.
• Elkezdtük a másik ovit. Gorán se jól, se rosszul nem érezte magát, elviselte. Ha megkérdeztük mit csinált, az volt a válasz mindig, hogy figyeltem a gyerekeket és apát vártam.
• Majd elérkezett lassan a jun.31! Eddig szólt az ösztöndíj. Oké, ismét tárgyalni indultam a tehetséggondozóval. Szeptembertől ígértek újabb segítséget. Nem gond, Gorán otthon lesz nyáron.
• Megérkezik a levél az Egyenlő bánásmódtól. Szemünk ketté állt, hajunk égnek, mikor elolvastuk. Egyrészt az előző óvoda NEM BÜNÖS, viszont enyje-bejnye!! Kivetni valót találtak abba, hogy Goránt nem járattuk március óta oviba, mert ahova átírattuk, (mint, kiderült) családi napközi. Családi napközibe 5 éves korig járatható a gyerek, ha van jegyzői engedélye!!!
  Hoppá!!Ezt nem mondta nekünk senki, viszont amilyen visszhangja van a gyámügynek, eléggé betojtunk. Azonnal védőhálót kell biztosítani Gorán köré!
• Írtam egy felmentési kérelmet a jegyzőnek. Kint volt a védőnő, aki biztosított róla, hogy írásba foglalja, hogy a gyermek otthoni körülményei biztosítottak, rendezettek.
• Rendőrség behívott kihallgatásra. De sem a dadusunkat, (aki azóta fel is mondott és sok infóval szolgált volna), sem a Kornélt, sem azt a pedagógust, aki megállapította, hogy Goràn viselkedése arra utal, hogy belebetegedett az oviba. Sem a 10 másik anyukát, akik hasonlóan jártak. De valószínű, hogy kihallgatták az óvodavezetőt. Akit, ha mesefigurához kellene hasonlítanom, ő Szörnyella de Frász. Pszichológiai eset. De biztos több a pénze és valakinek a valakije. Elérte, hogy büntetlenül megúszta õ is és kedvenc védence is, Kati néni. Kati néni addig marad és veri a gyerekeket, ameddig akar. Remélem, a rémálmaiban főszereplő vagyok. „Hosszas” vizsgálódás után megérkezett a rendőrségtől a levél. 3 db a/4 es oldal. Kornél izgatottan nyitotta ki. Két hátsó lap üres. Első lap közepén 2, igen KETTÕ mondat! Melyben leírják, hogy BÜNCSELEKMÉNY NEM TÖRTÉNT, AZ ÜGYET LEZÀRTÀK. Ha holnap nyilvánosan leütöm a vezetőt, vagy Kati nénit, akkor engem bilincsbe visznek el. A gyerekemet bántalmazza, az nem baj. Tehát ennek a nőnek többet ér az élete, mint a fiamnak. Oké, most nem volt idő ezzel foglalkozni, mivel Gorán sorsa volt a tét, hiába ez a nő miatt tartunk ott, ahol. el kell intézni a felmentést, hogy folytathassa ott, ahova átvittük.
• Jegyzőnek ismét írtam, hogy szeretnék személyesen beszélni vele. Vàlasz semmi. Telefonálok, de nyár van! Telefont végre felveszik, tájékoztatnak, hogy jövő héten van a jegyző! Oké! Egy hét ide vagy oda.
• .Közben belebújtam kicsit a törvényekbe!!! Nagy a baj!! 5 évestől nem adják meg a felmentést!! Megpróbáltam erre a lehetőségre nem gondolni.
• Következő hét, újra telefon a jegyzőhöz. Valaki felveszi, mondom neki, hogy a jegyzőhöz szeretnék bemenni. (Csak időpontra lehet) De miért??? Elmondom!! Jaaa, anyuka! Nincs felmentés 5 éves kor felett!! Én úgy tudom, hogy van egyéni elbírálásra mód! Kérdi, hogy beszéltem-e már a Humán osztállyal? Lekapcsolom az irodába, mert velük kell ezt egyeztetni. Lekapcsol.... ott ismét el kellett mondanom az egész életemet, majd elmondta, hogy nincs engedély, nincs kivétel, viszont meg fognak büntetni, ha nem iratom be azonnal a gyereket az óvodába!
• Egyre nagyobb pánik lett úrrá rajtam. De nyugtattam magam, hogy 5 szakvélemény figyel a polcon, ami egyéni tanrendet, egyéni bánásmódot, kiemelt figyelmet és kis létszàmot javasol. Valamit csak érnek!!
• Írtam két nagy tekintélyű szakembernek, hogy segítsenek kitalálni valamit,mert Gorán ebbe bele fog pusztulni. Ebbe teljesen egyetértettek velem a túlérzékenysége miatt és a magatartásproblémái miatt, valamint a tudás szomja miatt.
• Írtam az oktatásügyi minisztériumba is, hivatkozva Orbàn Viktor levelére, mikor azt írta nekem, hogy Goràn a populáció 1%ba esik, zseni kategóriába és ez nemzeti ügyünk . Engedjék meg, hogy fiamat megfelelő, kis létszámú óvodába járassam és biztosíthassam neki a megfelelő hátteret  ha már államilag ez ugyebár nem elérhető
• .Közben az összes magánovit a környéken felkerestük, de már márciusban beteltek. Nincs "b" terv, összecsuklottam, napokig enni nem tudtam, közben édesapám is meghalt, ami nagyon földhöz vágott.
• Olvasás, olvasás minden szabad percben. Otthon Goránt újraépíteni. Újra meg kell tanítani enni, mert a "bűncselekményt nem elkövető" Kati néni olyan erősen szorította meg a gyerek kezét és nyomta bele az ételt, hogy a gyerek eldobta a villát, kanalat és nem volt hajlandó   Nah...ez egész nyarat kísérõ probléma volt, melyet újra kellett építenünk.
• Közben találtam ismét egy írást, hogy a jegyző egyénileg igenis dönthet a felmentésről és járhatna Gorán tovább a családi napközibe.
• Oké,ismét írok a jegyzőnek!Jön is egy válasz, hogy továbbították a felmentési kérelmemet az illetékes jegyzőnek.(Állandó lakcímre, itt van a tartózkodási helyünk) Hova? Végünk!!
• Közben újabb infó, gyerekorvos adhat igazolást a szakvéleményekre hivatkozva. Minden nap dolgozom....basszus!! Meg kell oldani. Mindeközben az állami ovi jelzett, hogy aug.28-àn reggel 8 kor be kell iratnunk a gyereket.
• Két nagynevű szakember is rà-àllt, hogy hogyan tudnák Goránt "menteni".Jött is az egyetlennek tűnő megoldás. Goránt léptetni kell, tehát kihagyja az utolsó évet az oviból, rögtön elsős lesz és magántanuló. Egyéni tanrenddel. Hiszen lexikális tudása és matematikai brillirozása már 5 évvel előrébb jár. Ésszerű megoldásnak tűnik, DE!!Igazából nem biztos, hogy jót tennénk vele. Ő még rengeteget játszik és álmom, hogy lesz neki egy kis barátja. De lehetőségnek és ha máshogy nem megy, ez lesz az utunk.
• Közben körbe kérdeztem az állami ovi lehetõségeknek a környéken. Jött is angyalszárnyon egy segítõ, akit valóban felkavart Gorán története és tényleg segíttő szándék vezérel. Van a városban egy kis létszámú csoport. Járjak utána. Utána is eredtem, sajnos hamar kiderült, hogy esélytelen bekerülni, mert csak sni kóddal járhatnak oda és Gorànnak semmilyen "kód"ja nincs! Megint ez a kòd! A rendszerbe két féle gyerek van:átlagos és a kóddal rendelkező sni-s gyerek. Ennyi!! Nahh..ez van, el is vetettük.
• Közben bementem a gyerekorvoshoz beszélgetni, aki egyáltalán nem értette, hogy miért akarják a gyereket onnan elhozni, ahol jól érzi magát és miért akarják beletuszkolni egy számára nem megfelelő helyre? Ismeri Goránt, tudja, hogy nem bírja elviselni a tömeget, neki a gyerekzsivaj, a hangzavar olyan, mintha egy átlagos embernek folyamatosan egy hangos kürtöt fújnának a fülébe. Azonnal írt egy javaslatot, hogy a gyerek hadd maradjon ott,ahol jol érzi magát és meg fogja kapja az iskolára való felkészítést is. Huhhh...gondoltam ez igen! Ha ez ennyi volt, akkor visszajövök egy csokor gyönyörű virággal.
• Otthon kicsit zűrösek lettek a napok, Goránt rémálmok gyötrik. Már reggel ébredéskor retteg az esti alvástól. Ez addig durvult, hogy egy egész hétvégét konkrétan, megállás nélkül sírt. Hányásig sírta magát .Gondoltuk, hátha segítség, ha átmegyünk a Pennybe, ott választ magának pez cukrot (egyik kedvence) és kibillentjük ebből az állapotából, mert otthon nem sikerült. Hát összehányta a pennyt. Ez már betegessé vált, mert enni sem evett a sírástól, azonnal gyerek pszichológus keresés. Jött is pár segítség, kell szereznem egy álomcsapdát és elhitetni Goránnal, a valóságát.
• 28-A.óvodai beiratkozàs. ( 30-32 fős csoport!!!NEM, NEM, NEM!!) Gyomrom a torkomban, szívem percenként 300- at vert. Rosszabb volt,mint a szülés előtti félelmem. Kezemben a szakvélemények, orvosi igazolás, befogadó nyilatkozat. Természetesen a vezető nem volt bent. Hàt elmondtam ott valakinek (nem derült ki, hogy ki ö), hogy szeretném beíratni, de rögtön felmentést is kérnék. (előtte elolvastam az óvoda házirendjét, melyben azt irtàk, hogy 5 éves kor felett a vezető adhat engedélyt a felmentésre, amennyiben biztosítottnak látja az iskolára való felkészítést).
  Hàt nem mondom, hogy szemberöhögött, de majdnem. Adott egy formanyomtatványt, hogy töltsem ki, majd írassam alá a védőnővel,majd a vezetővel es vigyem be a jegyzőhöz. Már kételkedem, hogy a jegyző az egy élő személy-e? Természetesen kitöltöttem, tájékoztatott, hogy ettől a naptól be van íratva Gorán, úgymond védve vagyunk.
• Ismét írtam a jegyzőnek, hogy szeretnék egy személyes találkozóra időpontot kérni. Délelőtt csörög a telefon. A humán irodából telefonáltak, hogy miért akarok a jegyzővel találkozni? Huhhh...ismét elmondtam. Erre a hölgy (aki amúgy búbájos, aranyos, kedves volt) tájékoztatott. hogy ez az oktatási rendszerünk rákfenéje, mert 3-5 évesig lehet felmentés, majd 6-16 évesig lehet magántanuló, de 5-6 évesig nincs semmiféle megoldás, nincs a jegyzõnek semmilyen hatásköre erre. DE mond nekem valamit, nézzek utána, hátha segítségül szolgál. Oktatási jogok biztosának 2015 ös éves beszámolója, melyben ezt sérelmezik a szülök. Nagyon szépen megköszöntem és indultam tovább.
• Közben annyi minden járt a fejembe, de legfontosabb volt egy álomcsapdát szerezni. Mert Gorán még mindig ugyanabban az állapotában volt. És én minden nap 8 órát mindeközben dolgozom. Azt is próbáltam maximális odafigyeléssel tenni. Goràn otthon zokogó görcsökkel kűzd. Jön az újabb telefon. Nem hiszem el!!Ez már lassan megöl! Az állandó bejelentett lakcímhez tartozó jegyzőnek az aszisztense, hogy közölje elutasító határozatukat meghozták és szept.1-jétôl kötelességem beíratni a gyereket óvodába, nem maradhat a családi napköziben. Nagyon jól elbeszélgettünk, elmondtam az aggodalmaimat és hogy már beírattuk Goránt.
• Megszereztem az álomcsapdát és siettem haza, Kornél aznap még elugrott a gyerekorvoshoz,akitől kaptunk beutalót a pszichológushoz (másnap felhívta a megadott telefonszámot és kaptunk időpontot, 1 hónap múlva mehetnénk.....hahaha,addig nyugtatgassuk a gyereket) De úgy tűnt,hogy az álomcsapda be fog válni. Aznap sírás nélkül aludt el,bár egyfolytában visszaigazolást igényelt,hogy valóban eltünteti a rossz álmokat.(bíztunk mi is ebben)
• Másnapra kinyomtattuk az oktatási biztos 2015 ös évi beszámolójának 27-28 .oldalát, ahol leírjak,hogy szabályozható a hiányzás és bármennyit hiányozhat, csak előre le kell beszélni a vezetővel. Plusz ismét leírtam az óvoda házirendjét és reggel elindultam megint az oviba. Ahol találkoztam a vezetővel (mint kiderült felette is van egy vezető),aki ugyszint nagyon kedves volt,elolvasta addigra Gorán szakvéleményeit és tájékoztatott,hogy a felette lévő vezető ki fog találni valamit,nyugodjunk meg. Elmondta,hogy jelen pillanatban még a tornaterembe is csoportokat alakítottak ki és megérti,hogy Goránnak ez lenne a pokol.Egy átlagos gyereknek is megterhelő, az érzékenyebbeknek pedig maga a pokol tud lenni. És úgy távoztam,hogy majd keresnek. Nem tudtam,hogy most ez jó hír,vagy mi van? Amíg nincs egy papír a kezembe,addig nem örülhetek, de úgy éreztem jó úton vagyunk.
• Aznap delután ismét telefoncsörgés. Az óvodák vezetője hívott .Ő is kedvesen es bizalmat sugallva. Mindenképp nyugalomra intett es behívatott egy beszélgetésre.
• Elérkezett a hétfő. A buszon találkoztam egy anyukával,aki éppen abba az óvodába vitte a kislányát,ahova tartottam. Már ott rémület és őrület határát súroltam,mikor elmesélte,hogy az ő csoportuk egy évre ideiglenesen az óvoda tornatermébe költözött. Barátságos lehet. Szóval ismét szí vem a torkomba,úgy érkeztem a beszélgetésre. A vezető hölgy rendkívül szimpatikus volt és amit kitalált Goránnak, az bizalom gerjesztő. Szóval heti maximum 2 órát kellene Goránnak az állami oviban tartózkodnia a többi napon maradhat a családi napköziben, kis létszámban. A heti 2 órára keres neki egy ''nyugodt''csoportot . Még papírozás van vissza és pontosítás. De jónak tűnik!
• HÁT VÉGÜL SIKERÜLT!!Jó, hogy nem adtuk fel félúton....
• Újabb csavar....NINCS HELY A CSALÁDI NAPKÖZIBEN!!!Hiába ígérték,hiába beszéltünk egész nyáron, ma jött a telefon.....nem fogadják!!!
• 

A szülők lázadása

Mint nagyon sok, később lényegesnek, sőt meghatározónak bizonyuló esemény, először ez sem  tűnt olyan nagyon fontosnak.

Egy anyuka némi meglepetéssel azt tapasztalta, hogy a kisfia valahogy másképp működik, mint a többi gyerek. Bizonyos dolgokat ijesztően gyorsan tanul meg, másokkal pedig egyáltalán nem foglalkozik, noha kortársai már réges rég túl vannak rajta. Leküzdhetetlen makacssággal ragaszkodik valamihez, egyebekre meg teljesen rávehetetlen. A gyerektársaság gondot jelent a számára és fordítva is igaz: a játszótéri anyukák egyre kevésbé fogadják lelkesen, ha kézen fogva feltűnnek a park szélén.

A meglepő és sokszor kellemetlen tapasztalatokkal megterhelt anyuka tanácstalan és tétova lett, de nem adta fel – hiszen nem azért anyuka ő. Lelkes amatőr szülőként mindenféle neki szánt könyvekhez fordult, de úgy érezte, nem lett okosabb tőlük. Nincs posztmodern Dr. Spock. Az ő anyukája még nehéz helyzetekben leemelte a polcról a szülőknek írt kézikönyvet, mely születéstől kamaszkorig adott útmutatást arra vonatkozóan, mit kezdjünk a gyerekünkkel. Az ő anyukája és összes barátnője még használható tanácsokat talált „A SPOCK”-ban, amelyeket aztán lelkesen osztottak meg egymással a játszótéren. Most meg ő, a Spockon felnőtt valahai csemete, csak tétován lapozgatta a régi- vagy újabb kiadásokat és nem talált benne olyat, ami az ő gyerekéről szólna. A kiváló doktor tanácsai számára, az ő gyerekét illetően értelmezhetetleneknek tűntek.

Nemigen volt ötlete, hogy akkor most mihez fogjon. A játszótéri anyukák önsegítő tanácsadó csoportja ebben az esetben nemigen tudott működni, hiszen az ő kisfiánál még a játszóterezés sem úgy van, mint ahogy szokott lenni, ahogy az meg van írva. Így a természetesen adódó találkozások elmaradtak. A virtuális tér azonban a valóságos játszótéri padok helyett másik találkahelyet kínált. A Facebookon csatangolva egyszer csak felfigyelt rá, hogy hiszen nincs egyedül ezzel a gondjával. Vagyis inkább ezzel a gondjával mindenki egyedül van, de mind többen vannak bezárva a maguk dilemmáinak ketrecébe.  Zádori Heni így fogalmaz:

… szembesültünk vele, hogy G-t teljesen más dolgok érdeklik, mint a kortársait ... a barátkozás elképzelhetetlen volt. Idő közben egyre több anyuka keresett meg engem, hogy nagyon hasonló helyzetben vannak ... segélykiáltással érkeztek hozzám egytől egyig. Sehova, semmilyen rendszerbe nem tartoztak a gyerekeink. Mindenki a maga 4 fala közt vergődött. Sehol senki nem kapott megfelelő információt, sehol nem találtak támogató közeget. Egyik történet rémesebb volt a másiknál. És mikor már 10-15 anyával tartottam a kapcsolatot, akkor indítottam egy anyukával kézen fogva a csoportot. Jelenleg több, mint 200 családot érint, akiről tudok. Hány lehet még?

A Facebookon szörfözve találkozhatunk velük. A Tehetséges gyerekek és szüleik zárt csoport pillanatnyilag 200 tagot számlál. Minden tag valójában több embert, egy egész családot képvisel. A csoport tagjainak közvetlen környezetében érintettek tehát biztosan több százan vannak.

Befogadók, de azért megnézik, ki kéretőzik közéjük. Például pedagógusból nem tudom, hány van, de az biztos, hogy kimondottan szavazásra bocsátották a kérdést: befogadnak-e pedagógust, pszichológust a csoportba. Nem azért, mintha gyárilag mufurcak volnának, de sokuknak sok csalódás van a háta mögött. Sok értetlenséggel és tehetetlenséggel találkoztak már. Sokuknak megrendült a bizalma a felkent szakemberekkel, hivatalból kirendelt segítőkkel szemben.

Mottójukat mégis egy pszichológustól kölcsönözték; attól, akivel előbb-utóbb kapcsolatba kerülnek mindazok, akik különleges gyereket nevelnek:

„A tehetség nagy kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességű gyermek nevelése. A szülőknek hitük mellett szeretetükre, a gyermek igényeinek megértésére és türelemre van szükségük, hogy ne csak csodagyereket, hanem gyerekcsodát is lássanak gyermekükben.
Gyarmathy Éva”

Mert hát ez a nagy feladat. A különleges képességeket mutató gyerekek szabálytalan és küzdelmes világában nem magától értetődő, hogy nekik is szükségük van a gyerekkor csodájára. A gyerekkorban átélt és megélt élmények, tapasztalatok, játékok nélkül nehéz elképzelni, hogy valaki boldog gyerek, harmonikus felnőtt lehessen. Tehát a különleges képességű gyerekeknek is szükségük van arra, hogy – sommásan fogalmazva – igazi gyerekek  lehessenek. És természetesen arra is, hogy különleges képességeiket szabadon kibontakoztathassák, hiszen ellenállhatatlanul sodorja-taszítja őket az a kis motor, ami folyton ott zakatol a fejükben. A két dolog pedig finoman szólva nehezen összeegyeztethető. Mi hát a teendő? Bővítsük a kisember tudását a végtelenségig vagy foglalkozzunk a hiányosságaival: fejlesszük, esetleg szisztematikusan tanítsuk játszani őt? Ezzel kapcsolatban a szakemberek véleménye is eltérő, bár kétségtelenül gazdagabb elméleti tudással rendelkeznek, mint a szülők. A szülők számára viszont ez a dilemma és a belőle következő ezernyi apró döntéskényszer égető, napi problémaként jelenik meg. Őket aztán valóban nem az intellektuális kíváncsiságuk vezeti, amikor többet – lehetőleg mindent akarnak tudni, amit csak lehet. Mindent a mások által megélt tapasztalatokról, a feltáruló lehetőségekről, az adódó  megoldásokról. Különleges gyerekük nevelése számukra nem kísérleti program, hanem az életük. Nem csoda, hogy leginkább egymásban, sorstársaikban bíznak.

 A Tehetséges és átütő fejlődésű gyerekek és szüleik zárt csoport így definiálta magát:

Az átlagtól eltérni, különlegesnek lenni csodálatos dolog, de sajnos megvannak a maga nehézségei. Máshogy a gyerekeknek, és máshogy nekünk, szülőknek, akiknek a kezében van ezeknek a kisembereknek a sorsa. Gondolom, mindannyian tettük már szét a kezünket, hogy hogyan tovább, mivel teszek jót, mivel rosszat, hogy tudok legjobban segíteni neki, kibontakoztatnia a benne rejlő képességeket, milyen óvodát válasszak, milyen iskolát, és hogy ápoljam mindeközben a lelkét is.
Zádori Henriettával közösen pattant ki az ötlet a fejünkből, hogy hozzuk össze a hasonló cipőben járó szülőket, hogy egymásnak tudjunk segíteni a tapasztalatainkkal, tippjeinkkel.

A csoporttagok pedig példásan aktívak. Először is mindenki elmondja, miféle gyerek az övé. A beszámolók természetesen teljesen szubjektívek, viszont mindegyik nagyon-nagyon hiteles. Csak néhány példa a 200-ból:

„Sziasztok! Köszönöm, hogy köztetek lehetek és rátok találtam! Kislányom …. jelenleg 20 hónapos, egy éves kora körül kezdett beszélni, 1,5 éves korára már ragozva beszélt. Rengeteg állatot/növényt/fát ismer és az utcán is felismer. Sorolja a juhart, hársfát, diófát, a katángot, cickafarkot és hasonlókat. A számokat magyarul 1-20-ig (leírva, számolva), angolul-németül 1-10-ig. Jelenleg a betűket tanulja. Nekem magamtól eszembe sem jutott tanítani neki, de igényli. A számokat először egy "lego duplo-n" látta, amit ajándékba kaptunk. És a folytonos "ez mi?" kérdésre muszáj válaszolni...”

„Sziasztok! Köszönöm a befogadást. Az én fiam már 11 éves, úgyhogy az óvoda problémán már túl vagyunk :-) Mivel első gyerekem, nem tudtam, hogy a többiek nem olyanok, mint ő, nem volt összehasonlítási alapom... így aztán el is vittem a körzeti óvodába. Innen kezdődött a kálváriánk, ami a mai napig tart. Ebben az évben már kisgimnazisták lettünk (8 osztályos gimiben 5.-es). A nagynevű tehetséggondozó gimnáziumban kb. 1 hónap után hívattak. Mikor elővettem a papírokat, először is nem hitték el, közölték, hogy szerintük autista a gyerek, s elküldenék bizottsághoz. Egyébként meg ők csak "mezei" matektanárok, nem tudnak ezzel az infóval mit kezdeni...
Szerencsére azért akadt olyan tanár is, aki azt mondta, hogy ő már 40 éve várja, hogy végre legyen egy ilyen tanítványa...”

Ezek a történetek nagyon meggyőzően mutatják a különleges tehetségű, átütő gyerekek példáit. Ám még csak nem is egyszerűen arról van szó, hogy ezek a gyerekek fénysebességgel sajátítják el azt, ami másoknak sok időbe telik. A rút kiskacsa történetét mindannyian ismerjük Andersen meséjéből. Szemléletes analógiát kínál arról, hogy a különlegesség milyen zavarba ejtő, akár még fogyatékosságként is értelmezhető jelenség. A mesét olvasva mindenkinek világos, hogy a hattyú nem abban különbözik a kacsától, hogy gyorsabban vagy lassabban fejlődik. Egyszerűen más, mint egy kacsa. A különleges gyerekek is ennyire, minőségileg mások. Máshogyan tanulnak, másféle érzékenységekkel megáldva-megverve nem bejósolható, mit szűrnek ki a világból, nagyon szokatlan összefüggések hálózata épül ki a fejükben. Sok meglepetésben van része az ővelük kapcsolatba kerülőnek.

„A mai napig nem tudom pontosan, hogyan tanul D.” – írja egy édesanya, aki nagyon sok időt tölt a hétéves kisfiával. „Látszólag nem figyel, azután évek múlva, megfelelő összefüggésben szó szerint hozza, amiről beszéltünk. A sakkmester órákon át tartotta négyévesen feladatban,  azt mondta, pedagógiai csoda. Ellenben azt tanácsolta, hagyjuk. Ha magától előszedi a sakkot, akkor játsszon. Nem tanítjuk, de tanul, mert amikor magától előszedi, egyre többet tud. Mintha az összefüggések maguktól megszületnének benne. Ha nem hagynánk magától tanulni, elfordulna az egésztől.”

Elképzelhetjük, hogy akinek ilyen gyereke van, annak van min töprengenie és az is ráfér, hogy megoszthassa a gondolatait hasonló tapasztalatokkal bírókkal. A csoportban élénk eszmecsere folyik. Legtöbbet azokról a dolgokról van szó, melyek napi problémaként jelennek meg az életükben. Vajon valóban olyan különleges-e a gyerek? Kell-e diagnózist felállítani a gyerekről, kell-e valamilyen szakemberhez fordulni és ha igen, miféle szakemberhez? S ha megvan a diagnózis, az mit jelent? Mit lehet, mit kell kezdeni annak birtokában? Mit lehet kezdeni a környezet értetlen, esetleg ellenséges reakcióival?

Folyamatosan osztják meg a témába illő legújabb irodalmat, a könyvek, online megjelenések kapcsán pedig élénk viták alakulnak ki. Fejlesztő, tehetséggondozó intézmények és programok hírét keltik és személyes tapasztalataikat is elmondják ezekről. Kemény bírálatok,  keserű tapasztalatok éppúgy helyt kapnak itt, mint szívmelengető egymásra találásokról szóló beszámolók, hiteles ajánlások.

Újabban közös programokat is szerveznek. Fényképek kerülnek fel találkozásokról, közös kirándulásról. Születőben az a bizonyos játszótéri önsegítő csoport is, csakhogy ezúttal nem az egy háztömbben lakó kismamák legközelebbi játszótéren véletlenszerűen összeverődő csoportja lesz, hanem az önszerveződés eredménye: „Ma délután megyünk a Bikásra. Ki jön még?” 

Néhány hónapja pedig más minőség is megjelent a csoportban. Valahogy megérett a csapatban: ideje, hogy a gyerekeik érdekében a sarkukra álljanak. Éppen elegen vannak ahhoz, hogy az ügyüket a maguk kezébe véve együtt keressék a nyilvánosságot és a döntéshozókat. A zárt Facebook csoport néhány tagja a csoport támogatásával felvállalta a különleges gyerekek ügyének képviseletét.  Júniusban pedig akcióba léptek.

Levelet írtak az Oktatási Kerekasztal illetékesének, a Gyermek, tanulói életutak munkacsoport vezetőjének. Zádori Henriettát meghívták a kerekasztal beszélgetésre.

Levelet írtak a MATEHETSZ ügyvezető igazgatójának, sőt sikerült személyes találkozót is kiharcolniuk. Ekkor ígéretet kaptak, hogy ügyükkel foglalkoznak és válaszolnak a levelükre is.

Oktatási Biztost is felkeresték. Levelüket az EMMI illetékeseihez is eljuttatják.

Keresik a médiakapcsolatokat, nem is sikertelenül. Minden médiumnak jó téma a különleges képességekkel megáldott gyerekek csodálatos tulajdonságainak és nehéz helyzetének bemutatása. Nem kétséges, hogy a médiafogyasztók rokonszenve fellángol a kicsiket látva. A közfigyelem feléjük fordul, az olvasottság-nézettség növekszik, hátha a társadalmi nyomás is megsegíti ügyüket.

És hogy mit is szeretnének elérni, azt világosan megfogalmazták levelükben, melyben plasztikusan rajzolják meg helyzetüket, gondjaikat és igényeiket:

Tehetséges gyermekeinkért

Ma Magyarországon azért érzi sok tehetséges gyermeket nevelő család reménytelennek a helyzetét, mert a szerepek, amelyekben helyt kell állniuk, sokszor még a szakembereknek is kihívást jelentenek. Az átütően fejlődő gyermeket nevelők egyszerre fejlesztői, pszichológusai, tanárai, pályázatírói, jogászai gyermeküknek. Gyakran meg kell küzdeniük a nem egyenletes vagy a szokásostól eltérő fejlődésből adódó hátrányokkal is. Ehhez úgy kell előteremteniük az anyagi forrásokat, hogy közben a legtöbb helyen gyermekük értő, szakszerű nappali ellátása sem megoldott. A tehetséges gyermeknek is ugyanolyan eredendő jogai vannak, mint a társainak. Joga van megkapni a neki legmegfelelőbb nevelést, oktatást és fejlesztést.

Az átütően és kiemelten fejlődő gyermekeket nevelő családok helyzete 3-10 éves korban a legnehezebb. Mi, átütően és kiemelkedően fejlődő gyermekeket nevelő szülők Dr. Gyarmathy Éva definícióját tekintjük irányadónak:

„Átütő és kiemelkedő fejlődésű kisgyereknek nevezzük azt a 3-10 éves gyereket, aki a képességfejlődésben a legfelső 1%-ba illetve 5%-ba tartozik, tudása valamely területen legalább két évvel megelőzi a kortársak tudását."

Gyermekeink korai ellátását meg kell szervezni, mert az átütő fejlődés sokszor problémaként

jelenik meg a környezet számára. A megfelelő háttér biztosítása csak nagy idő és anyagi

ráfordítással valósítható meg, jelenleg az állam bármilyen támogatása nélkül. Helyzetük

rendezésére azért is lenne szükségünk, mert a köznevelési törvény nem egyértelműen rendelkezik róluk, illetve – habár létezik törvényi háttér, amely alapján megkaphatnák a személyre szabott ellátást – szükségünk lenne annak kimondására, hogy gyermekeink ellátása belefér az adott paragrafusok keretei közé.

Kérjük, ha módjukban áll, könnyítsenek a ránk nehezedő terheken azzal, hogy döntéseiknél

figyelembe veszik javaslatainkat.

Minket, szülőket tehetséges gyermekeink jelenének nehézségei és a jövőjükért érzett aggodalom hozott össze egy csoportba. Gyermekeink valósak, történeteik valószínűleg csak a jéghegy csúcsát képviselik. Tudjuk, hogy mire lenne szükségük és mi minden hiányzik az oktatás, valamint tehetséggondozás rendszeréből. Mi, a szüleik biztosítjuk számukra a legfontosabbat, a szeretetet, a biztonságot adó hátteret, ahonnan elindulhatnak, de erőforrásaink végesek.

A köznevelés célja a lemaradottak felzárkóztatása és a tehetséges gyermekek gondozása is. Mi, átütően fejlődő és kiemelten tehetséges kisgyermekeket nevelők úgy érezzük, hogy a mai

tehetséggondozás rendszere megfeledkezett róluk.

Kérjük, hogy vizsgálják meg a következő javaslatainkat, hogy gyermekeink joga a nekik

megfelelő ellátáshoz ne sérüljön[1]:

A gyermekeink kincsek. Kincsek nekünk, kincsek Önöknek! NEMZETI KINCSEINK

Ki az, aki vitatná levelük tartalmának igazságát, szenvedélyességük hitelét? Bárkivel beszélnek, mindenki együttérző, történni azonban nem sok történik. Számukra a mégoly kedves ígéret is csak üres lózung. Nekik kézzel fogható segítségre van szükségük minél előbb, hiszen az évek – gyerekeik elherdált évei, az ő meddő erőfeszítéssel töltött éveik gyorsan peregnek.

A gyerekek felnőnek úgy, ahogy, és lesz belőlük, ami lehet. A legjobb esetben minden nehézség ellenére, heroikus szülői segítséggel megtámogatva mégiscsak be tudják járni saját útjukat. Még mindig jó esetnek tekinthető, ha egyszerűen csak elsikkad a tehetségük, s hétköznapi átlagemberként élik felnőtt életüket. Egy rosszabb forgatókönyv szerint a most csak különös gyerekekből felnőve mindenféle mentális betegséggel küszködő, életük végéig támogatásra szoruló lények, esetleg tehetségüket agresszivitásba fordító, önmagukra és mindenki másra is veszélyt hozó személyek válhatnak. Pedig lehetnének briliáns feltalálók, új világokat megmutató művészek, az emberiség tudáskincsét gazdagító tudósok, kreatív alkotók. Persze nem mindannyian. Kiderülhet bármikor bármelyikükről, hogy nem is olyan különleges, hanem egyszerűen csak okos és érzékeny, mint oly sokan mások, akik kicsi korukban nem tűntek annyira rendkívülinek. Ezt nem tudhatjuk. Ha azonban nem kapják meg az esélyt a boldog gyermekkorra és a most mutatkozó képességeik kibontására, soha nem is fogjuk megtudni, mi lehetett volna belőlük. A veszteség pedig nemcsak az övék, hanem mindannyiunké lesz.

A zárt csoportban közzétett beszámoló, melyben az eddigi aktivitásokat veszik sorra, így végződik:

„Mindannyian úgy látjuk, hogy tovább kell menni, mert csak a felszínt kapargatjuk…

Hosszabb távon el kellene érni, hogy támogató és biztos jogszabályi környezetben a szülők, a pedagógusok és egyéb szakemberek, az ország bármely részén a gyermekeknek legjobb megoldást tudják választani, az átütő fejlődésű és a többszörösen különleges helyzetű tehetséges gyermekek se maradjanak ellátatlanul. Tudom, hogy már tegnap is késő lett volna...”

A kérdés mármost az: vajon mi tudjuk-e? És ha igen, akkor mit teszünk, mit tehetünk, mit kell tennünk? Elintézhető-e a dolog egy elegáns minisztériumi fejléces papíron fogalmazott kedves ígérettel? Az elfogult szülőnek járó rokonszenvező, szelíd, de kissé fölényes szakmai mosollyal? Családi műsorok nagy nézettségű riportjaival és magazinok címlapjaival? Jó, ha megértjük: mindez már kevés nekik. És fel kell ismernünk: ha jót akarunk magunknak, mi sem elégedhetünk meg ennyivel. Komolyan kell vennünk a kéréseiket. Ha most nem állunk melléjük, később hiába forgolódunk magunk körül, hogy hát hová is lettek a tehetségeink.

[1] 1. A pedagógusok felkészítése, továbbképzése az átütően fejlődő gyermekek differenciált

oktatására és inkluzív nevelésére.

2. A pedagógusok munkájának megkönnyítésére asszisztensek alkalmazása átütő fejlődésű

gyermekek mellé. Emelt összegű normatíva az iskoláknak az átütően fejlődő gyermekek ellátására.

Lehetőség kis létszámú tehetséggondozó osztályok, csoportok létrehozására. Szabad

iskolaválasztás a gyakorlatban is.

3. Lehetőség az egyéni tanulmányi rend választására, a befogadó iskolának a normatíva

igénybevételére.

4. A tehetséggondozók felkészítése a különleges helyzetű tehetségek fogadására, a nem egyenletes fejlődésből eredő problémák kezelésére.
5. A támogatások, pályázatok alsó korhatára legyen 3 év. Szükségszerű lenne a megnyitásuk az óvodás, kisiskolás korosztály számára. A jelenlegi korhatár 8-35 év.
6. Tehetséges gyermekek vizsgálati protokolljának megváltoztatása, hogy több átütően fejlődő

gyermeket érjenek el. Ezért megfigyelésen alapuló vizsgálatok általános bevezetése Pl. Kognitív Profil Teszt, „Nebraskai Csillagos Éjszaka”.

A Pedagógiai Szolgálatoknál dolgozó szakemberek érzékenyítése a nem egyenletesen fejlődő,

hátrányos helyzetű, illetve. bármilyen egyéb hátránnyal küzdő tehetségek felismerésére.

A tehetséges gyermekek ellátásának koordinálása, figyelemmel kísérése, támogatása,

utánkövetése.

7. Az átütő fejlődés beemelése a köznevelési törvénybe a sajátos nevelési igényű, kiemelten

tehetséges gyermek értelmezésének kiegészítéseként.

Iskoláztatási támogatás. utazási támogatás, magasabb összegű családtámogatás kiterjesztése az átütően és kiemelten fejlődő tehetséges gyermekekre.

8. A beilleszkedést segítő programok támogatása (pl. meseterápia, pszichodráma foglalkozás).

Rendszeres alkotónapok szervezése, pszichológus, tehetséggondozó biztosítása elérhető

közelségben. Utazási kedvezmény tehetséggondozó programokra, rendezvényekre.

9. Mentorrendszer kiépítésének elősegítése.
10. A gyermekek önálló tanulásának támogatása tankönyvekkel, multimédiás eszközökkel.

11..Legalább járási szinten elérhető fejlesztő tornák, foglalkozások

12. Utazási támogatás igénybevételének lehetősége a gyermek és kísérője részére.

Kedves Mindenki!

Keresem a következő dolgokat Gorànnak:

- bármilyen,bármekkora ZÁSZLÓ

- Térképek,térképes poszterek

- Zàszlòs,térkèpes könyveket,atlaszokat

- Jàtékokat,amik csillagàszathoz, földrajzhoz, matematikàhoz kapcsolòdnak!(8-10 évestöl)

- Nyelvkönyveket: telugu,tagalog,korea,kina,orosz,angol,német,bármely indiai népcsoport,japàn,görög

Ha bárkinek lapul otthon a felsoroltakból és nincs különösebb terve vele,akkor szívesen fogadnánk.

kreativ.henrietta@gmail.com

Segíts,hogy segíthessünk neki!!

Ha nem tudod mentorálni,de segítenél,mert az állam mélyen hallgat és ez már téged is dühít,akkor kérlek támogasd,hogy a pénz ne álljon a tehetség útjába.

Amennyiben szeretnél anyagilag hozzájárulni, hogy Gorán megkaphassa a kellő fejlesztést, tehetséggondozást, akkor ide küldheted, megjegyzés rovatba "Jótékony célú adomány ":

Millió köszönet!!!

Osztályfőnök máshogyan......

Léteznek jò tanàrok,léteznek rosszak és van egy két különleges.Igen,mi is emlékszünk jòra,rosszra egyarànt...de ami velünk történt,az egyszerűen mesébe illő.
Egyik nap érkezett egy levél hozzàm.:

Egyszerűen fantasztikus!A szívem majd kiugrott a helyéről.Természetesen igent mondtunk, habàr végig gondolva 32 kamaszodó, lázadó gyerek tud hangzavart produkálni. Felmerült bennem,hogy Goràn ezt hogy fogja bìrni, de gondoltam, egy pròbàt megér.Hamarosan mindent leegyeztettünk és megbeszéltük,hogy Gorànt bevisszük az iskolàba. Megegyeztünk Csilla nénivel,hogy becsengetés utàn megyünk és kicsengetés elött tàvozunk,hogy a szünetben a gyerek zsivajt elkerüljük.Megérkeztünk,kicsit elcsúszva,mert nem talàltunk parkolòhelyet. Màr a portàn vàrt minket megilletődött két ifjú segítség,akik felkísértek minket.Beléptünk,minden gyerek a helyén ült,udvariasan üdvözöltek.Csilla néni egy perc alatt Goràn szívébe lopta magàt. Ami szembetűnő volt és rettenetesen szimpatikus, hogy végig Goràn magassàgàban volt,vagy ült,vagy lehajolt hozzà,ezzel megtisztelve a kis vendéget. Gorànnak a gyerekek hoztak rengeteg ajàndékot,ami nagyon tetszett neki.Könyvek,jàtékok,foci mez,ruha,cipõ. Majd egy kis beszélgetés alakult ki a gyerekek,Goràn és Csilla néni között. Goràn élvezettel vàlaszolt a kérdésekre,néha inkàbb nem,de nem volt ezzel semmi probléma.A gyerekek mind végig hihetetlen csillogò szemmel figyelték minden mozdulatàt. Végig pròbàltak szépen,illedelmesen és csendben viselkedni.Volt egy érdekes pillanat,mikor Goràn elkezdett beszélni, egyszer csak mozgolòdàs hallatszott, az összes gyerek köré gyűlt,sokan a földre ültek,vagy a padra.Nagyon,nagyon meghatò és csalàdias légkör volt a teremben, valami làthatatlan szeretetbombàt kaptunk.Csilla néni egy olyan csodàt tett velünk és a 32 gyerekével,amit ritkàn,vagy soha nem làt az ember.Egyszer,ha Goràn is màr iskolàs lesz,remélem Õ is talàlkozik Csilla nénihez hasonlò ritka kinccsel.
Kedves Csilla néni, dràga 5 c-s gyerekek!!Köszönjük ezt élményt!

A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol. A kiváló tanár demonstrál. A nagyszerű tanár inspirál.

William Arthur Ward

Árnyékember

Az árnyékemberek köztünk élnek. Reggel felkelnek, este lefekszenek. Esznek, éreznek ők is. Az árnyékemberek elég nagy százalékban elvált, elhagyott nők. Keresztjük, ami a normál ember életének a koronája, a gyermekük. Életük értelme fogyatékos, sni-s, vagy halmozottan sérült. Az árnyékembernek nincs segítsége. Az árnyékember feláldozza az életét a gyermekének. Huszonnégy óra a gyermekkel, megszűnik számára az „ÉN”.Keze a gyermek keze lesz. Ugyanazzal a lábbal lépnek. Nincs már neve. Ő a fogyatékos gyereket nevelő szülő. A társadalom száműzöttje. A napjai évek óta ugyanúgy zajlanak. Fejlesztés, orvos, fejlesztés, orvos. Próbálnak megfelelni maguknak, a szomszédnak, az összes Őket elnyomó embernek. Próbálnak minden módszert kipróbálni, hogy a gyermek egyszer teljes életet élhessen. Az árnyékemberek összetartanak, segítik egymást. De ha ki kell lépni az utcára, a hétköznapi ember lenézi, megveti őt. Gyermekét elkönyvelik gyogyósnak, fogyinak, bolondnak, idiótának. Sokszor hallom ezeket a szavakat, melyekkel eltemetik Őket. Hát az árnyékember összekuporodik. Lehunyja a szemét és inkább elfordul a megvető pillantások elől. Az árnyékember gyermekét az állam kiirtaná, eltaposná. Úgy tesz, mintha segítene. Kézen fogva elkíséri a Taigetosz hegyhez. Az árnyékembert nem segíti senki, már nem is kér segítséget. Ő nem szolgálja már az erős országunkat. Harcol egy ideig. Felszólal a gyerekéért, ajtókat rugdos. Majd feladja. Visszalép az árnyékba, megpróbál láthatatlan maradni. Elfogadja, hogy neki vége. A háború, amit elkezdett eleve meg volt rendezve. Egyedül nincs esély. A falak biztonságot nyújtanak, de összenyomnak, megsemmisítenek. Az árnyékember elfáradt, megtört. Az élete már nem az, amit gyerekkorában álmodott magának. Boldog, szerelmes pillanatokat álmodott, folyton fecsegő tökéletes gyermeket. De elfogadta a sorsát és imádja a gyermekét. Már el se tudná képzelni az életét máshogy.  Örül, ha a sok-sok fejlesztés után dicséretet kap a fejlesztőtől. Ez erőt ad és kicsit kitekint a fényre, bízik benne, hogy egyszer együtt kiléphetnek oda és büszkén felemelt fővel sétálnak kézen fogva. Felcsillan a remény, hogy egyszer önálló életet fog élni és nem lesz rászorulva az állam kezére, mely már csontig lerágta.

Viszont együtt eltaposhatatlanok. Ha sok-sok árnyékember elindul egy úton, akkor az út megnyílik. A nap kisüt, hatalmas fényáradatban mennek. Minden és mindenki eltörpül mellettük! Együtt iszonyatos,megrendíthetetlen erőt képviselnek. Az emberek suttognak,hogy ez igen!Micsoda erő!Az árnyékemberek nagyon erősek,bátrak!Hisz feladták az életüket a gyermekükért, küzdenek minden egyes nap , minden percében!Mindenkivel szembeszállnak, ha kell!És együtt bármire képesek.
Csodálatos emberek, hatalmas szívvel, mérhetetlen erővel!

TOLERANCIA!ELFOGADÁS!MOSOLY!!!